3 szuper mártogatós az őszi estékre

Nem mintha valaha is meg tudnánk unni a Panissimi snackek ropogtatását, de azért időnként kell egy kis változatosság. Ezzel a három egyszerű mártogatóssal nem lehet mellélőni!

Paradicsomos mártogatós bazsalikommal

Hozzávalók: 2 nagyobb paradicsom, 1 kisebb (70 g) sűrített paradicsom konzerv, 1/4 teáskanál feketebors, 1 teáskanál szárított bazsalikom (még jobb a friss), 2 db csemegehagyma vagy újhagyma, só ízlés szerint, 1 evőkanál olívaolaj

A friss paradicsomot vágjuk apróra. Forrosítsuk fel az olívaolajat egy kisebb edényben, majd adjuk hozzá a paradicsomot és főzzük alacsony lángon, folyamatosan kevergetve, amíg meg nem puhul (kb. 5-7 perc). Adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, az apróra vágott hagymát, a bazsalikomot és a sót, majd főzzük még 5 percig. Végül borsozzuk. Ha nagyjából kihűlt, öntsük át kisebb tálkákba, és tálalás előtt 2 órára helyezzük a hűtőszekrénybe, ugyanis hidegen az igazi. Ezt az olaszos mártogatóst leginkább a sonkás Panissimi Premium Fit Snack mellé javasoljuk!

Joghurtos-zöldfűszeres mártogatós

Hozzávalók: egy pohár natúr joghurt, fél pohár tejföl, 1 evőkanál majonéz, 1 mokkáskanál fokhagymakrém, 1 db újhagyma vagy csemegehagyma, néhány szál friss kapor és petrezselyemzöld

A csemegehagymát megtisztítjuk, és vékony karikákra vágjuk (aki szereti, a szárából is vághat). A kaprot és a petrezselyemzöldet folyó víz alatt megmossuk, papírtörlőn lecsepegtetjük, majd apróra vágjuk. A joghurtot összekeverjük a tejföllel, majonézzel és a fokhagymakrémmel, majd hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és zöldfűszereket. Felhasználás előtt érdemes 1-2 órát a hűtőszekrényben tárolni, de akár azonnal is kínálhatjuk. A pizzás Panissimi Premium Fit Snack mellé ajánljuk!

DSCF0535-horz

Guacamole

Hozzávalók: 2 érett avokádó, 1 db lilahagyma, 1 kisebb paradicsom, 1 mokkáskanál tört chili paprika (óvatosan adagoljuk), 1 evőkanál frissen facsart citromlé, 1 evőkanál friss koriander (szükség esetén szárítottal is helyettesíthető), só, bors ízlés szerint.

Az avokádókat kettévágjuk, eltávolítjuk belőlük a magot, a belsejüket pedig kikanalazzuk és villával összetörjük. A paradicsomot és a lilahagymát (tisztítás után) nagyon apró kockákra vágjuk, és az avokádóhoz keverjük. Hozzáadjuk a citromlevet, a koriandert, valamint a tört chili paprikát – utóbbit óvatosan adagoljuk. Bár a guacamole eredendően csípős, ha valaki nem szereti a túlságosan csípős ételeket, kevesebb chilivel is készítheti. Végül ízlés szerint sózzuk, borsozzuk a keveréket. Érdemes közvetlenül tálalás előtt elkészíteni a guacamolét, ugyanis a levegővel érintkezve az avokádó könnyen megbarnul, és veszít szép, zöld színéből. Ha az olasz ízek mellett a mexikói konyha ízvilága sem áll távol tőletek, akkor próbáljátok ki ezt a klasszikus, azték eredetű mártogatóst! Elsősorban a paprikás Panissimi Premium Fit Snack mellé ajánljuk, főleg, ha kedveled a csípős ízeket!

Comments are closed.